
Mindegyik olyan szakma, amelyekben az európai szakmai kártya (EPC) segítségével könnyen ellenőrizhető a végzettsége külföldön is.
Cikkünkben az EPC alapvető tudnivalóit mutatjuk be, a részletesebb információknak pedig az Európa Önökért weboldalon nézhet utána. A nemzeti segítségnyújtó központok bővebb információkat tudnak nyújtani az adott országban érvényes szabályokról, valamint bármilyen további kérdés esetén látogasson el a Europe Direct honlapra.
Az EPC valójában nem egy kézzelfogható kártya, ehelyett olyan elektronikus eljárás, amely lehetővé teszi, hogy szakmai képesítéseit gyorsan és egyszerűen elismertesse egy másik uniós országban. Ezenkívül azt is jelenti, hogy az elismertetés iránti kérelem útját nyomon követheti az interneten, és a már feltöltött dokumentumokat újra felhasználhatja más országokra vonatkozó új kérelmezési eljárások megindításához.
Elképzelhető, hogy a jövőben az EPC-eljárást a fent említetteken kívüli más szakmákra is kiterjesztik. Egyelőre azonban a más ágazatokban dolgozó szakemberek a rendes eljárásokra támaszkodhatnak, ha másik országban terveznek valamely szabályozott szakmában elhelyezkedni, és ehhez el szeretnék ismertetni a végzettségüket.
Az eljárás mindazok számára elérhető, akik másik uniós országban szeretnék gyakorolni a szakmájukat ideiglenes és alkalmi alapon vagy másik uniós országban kívánnak letelepedni, és ott állandó jelleggel gyakorolni a szakmájukat.
Az EPC elektronikus bizonyíték arra, hogy sikeresen átment az adminisztratív ellenőrzéseken, és szakmai végzettségét elismerte az ország, amelyben dolgozni kíván, vagy eleget tett az ebben az országban a szolgáltatások ideiglenes nyújtására vonatkozó feltételeknek.
Az elismertetés iránti kérelemnek a befogadó ország releváns hatóságai általi jóváhagyásakor az EPC-tanúsítványt PDF-formátumban lehet létrehozni, amely tartalmazni fogja azt a hivatkozási számot, amellyel a leendő munkáltató ellenőrizheti annak érvényességét.
Ha hosszú távra tervez letelepedni egy külföldi országban, opcionálisan vagy akár kötelezően is szükség lehet az ottani szakmai szervezetnél – pl. az Egyesült Királyságban a Royal Pharmaceutical Society-nél vagy a Chartered Society of Physiotherapy-nél – történő nyilvántartásba vételre, vagy további ellenőrzések elvégzésére, mielőtt engedélyt kapna szakmája gyakorlására. A követelményeket a megfelelő nemzeti szakhatóságoknál lehet ellenőrizni.
Az EPC érvényessége határozatlan idejű, ha hosszú távra telepedik le egy országban, de ha ideiglenes alapon nyújt szolgáltatásokat, akkor 18 hónapig érvényes. A közegészségügyet vagy biztonságot érintő szakmák esetén csak 12 hónap az érvényessége.
A rendszert az Európai Bizottság által megalkotott animációs kisfilm magyarázza el itt.
Kapcsolódó linkek:
Az európai szakmai kártya (EPC) – animációs kisfilm
Az európai szakmai kártya (EPC) – Európa Önökért
Nemzeti segítségnyújtó központok
Szakmai képesítések elismertetése
Szakmai testületek és nyelvi követelmények
További információk:
Az Ön EURES-tanácsadója
Munka- és életkörülmények az EURES-országokban
EURES állásadatbázis
Az EURES szolgáltatásai munkaadóknak
EURES rendezvénynaptár
Közelgő online események
Az EURES a Facebookon
Az EURES a Twitteren
Az EURES a LinkedInen
Leírás
- Közzététel dátuma
- 2018. február 19.
- Szerzők
- Európai Munkaügyi Hatóság | A Foglalkoztatás, a Szociális Ügyek és a Társadalmi Befogadás Főigazgatósága
- Témák
- Külső EURES hírekJavaslatok és tippekIfjúság
- Kapcsolódó szakasz(ok)
- Élet és munka
- Ágazat
- Accomodation and food service activitiesActivities of extraterritorial organisations and bodiesActivities of households as employers, undifferentiated goods- and servicesAdministrative and support service activitiesAgriculture, forestry and fishingArts, entertainment and recreationConstructionEducationElectricity, gas, steam and air conditioning supplyFinancial and insurance activitiesHuman health and social work activitiesInformation and communicationManufacturingMining and quarryingOther service activitiesProfessional, scientific and technical activitiesPublic administration and defence; compulsory social securityReal estate activitiesTransportation and storageWater supply, sewerage, waste management and remediation activitiesWholesale and retail trade; repair of motor vehicles and motorcycles