Ugrás a fő tartalomra
EURES (EURopean Employment Services)
Sajtócikk2018. szeptember 24.Európai Munkaügyi Hatóság, A Foglalkoztatás, a Szociális Ügyek és a Társadalmi Befogadás FőigazgatóságaOlvasási idő: 5 perc

Egy olasz fiatal Portugáliában találta meg állását – és önmagát – „Az első EURES-állásod” program segítségével

Federica Passanante Szicília szigetéről származik, ahol – Dél-Olaszország nagy részéhez hasonlóan – egy évtizeddel a pénzügyi világválság után továbbra is a magas munkanélküliségi ráta.

Your first EURES job helps young Italian to find work – and herself – in Portugal
Federica Passanante

A Palermói Egyetem ipari formatervezési szakán szerzett diplomát követően Federica Passanante számos rövid távú, bizonytalan és gyakornoki állást kipróbált, ám ezek közül egyikből sem tudott tartós munkahelyet kovácsolni.

„Nem találtam biztos munkahelyet a környéken, de szerettem volna tapasztalatot szerezni külföldön is, mivel nem vettem részt az Erasmus programban [hallgatói csereprogram]” – mondta Federica. Ezek miatt külföldi munkalehetőséget keresett Európában.

Federica már hallgatóként regisztrált az EURES-portálon, ahol emlékei szerint látott egy hirdetést „Az első EURES-állásod” (YfEj) programról. A diploma megszerzése után éppen munkát keresett, amikor hallotta egy barátjától, hogy az EURES-nek sok kapcsolata van a Portugáliában működő vállalatokkal, ezért úgy döntött, hogy erre az országra összpontosítja a keresést.

Federica nem sokkal később jelentkezett a Sitel nevű globális outsourcing-szolgáltató álláshirdetésére. Mint minden globális vállalatnak, a Sitelnek is olyan nemzetközi munkaerőre van szüksége, amely különböző nyelvek anyanyelvi beszélőiből áll össze.

Miután Federica elküldte a pályázatát, a felvételi folyamat nagyon gyorsan megindult. „A Sitel emberierőforrás-területének képviselőjével és a csoportvezetővel folytatott néhány telefonhívást és Skype-interjút követően pár napon belül felajánlottak nekem egy állást” – emlékszik vissza.

Az állás elfogadását követően Federica a YfEj-tól pénzügyi támogatást, valamint az EURES vezető foglalkoztatási hivatalától és a Sitel emberierőforrás-területének képviselőjétől további adminisztratív támogatást kapott. A vállalat segített neki szállást is találni, amikor megérkezett Portugáliába.

Federica elégedett volt az YfEj-programon keresztül talált állással. „Nagyszerű tapasztalat volt – mondta. – Az outsourcing-vállalatként működő Sitelnél dolgoztam a marketing- és kommunikációs részlegen, ahol egy vezető globális kiskereskedelmi lánc ügyfélszolgálatán az olasz és az európai eladók támogatásáért voltam felelős.”

A Sitelnél betöltött állásán kívül Federica kreatív tehetségét is megvillanthatta amikor megnyerte a 2016-ban az YfEj-program résztvevői számára szervezett fotópályázatot. „Az EURES-portálon felfedeztem a „My YFEj moment” (Kedvenc YFEj-pillanatom) nevű fotópályázatot, amelyben egy fényképet oszthattam meg a portugáliai tapasztalataimról” – mesélte Federica.

Federica fotója, a „Discovering Lisbon” (Lisszabon felfedezése) című kép egy kilátóból készült, ahonnan a portugál fővárosra és a Tajo-folyóra nyílik kilátás. A fotó a „felfedezés” témájában készült, megragadva azt az elképzelést, hogy a YfEj-program nemcsak egy új ország és város felfedezését teszi lehetővé a résztvevők számára, hanem ennek során segít nekik önmaguk megismerésében is.

A verseny győzteseként Federica 500 eurós, repülőutakra költhető kupont nyert, amely fedezte a szicíliai hazautazás költségeit. „Ezt követően részt vettem a római díjátadó ünnepségen, ahol találkozhattam az EURES portugáliai foglalkoztatási szolgálatánál dolgozó Susana Pessoával, aki a kiválasztási folyamatom során segített az adminisztrációs feladatokban” – idézte fel a történteket.

„Az első EURES-állásod” segített Federicának abban, hogy állást találjon egy olyan időszakban, amikor a saját hazájában kevés lehetősége volt elhelyezkedni. Hosszabb távon is maradhatott volna Portugáliában, sőt, a Sitelnél is, de végül úgy döntött, hogy 2017 augusztusában visszatér Olaszországba, ahol a külföldi tapasztalat segítségével releváns álláshelyet tudott találni.

A 28 éves Federica az európai mobilitás területén dolgozik – amely természetesen a szívügye – és szeretné tapasztalatait más álláskeresőknek is ajánlani.

„Küldetésünk (és küldetésem) az, hogy olyan tapasztalatokhoz segítsünk mindenkit, mint a YfEj és az Erasmus+ – mondta. – Szicíliából származó olaszként nagyon örülnék, ha több ember tudna erről a programról [YfEj] és lehetősége lenne részt venni benne.”

Federica számára azonban a program többet jelentett annál, hogy egyszerűen munkát talált, ahogy azt találóan ki is fejezte nyertes fotójának képfeliratában:

„Ez a YfEj-tapasztalat lehetővé teszi, hogy felfedezzek egy gyönyörű országot – de különösen magamat és a lehetőségeimet!”

„Az első EURES-állásod” egy európai uniós foglalkoztatási mobilitási program. Ha többet szeretne megtudni az uniós foglalkoztatási és képzési lehetőségekről, vagy ha olyan alkalmazottakat keres, akik rendelkeznek azokkal a készségekkel, amelyekre Önnek szüksége van, keresse fel a program egyik foglalkoztatási szolgálatát vagy a helyi EURES-tanácsadót az EURES portálon keresztül.

 

Kapcsolódó linkek:

„Az első EURES-állásod”

„Discovering Lisbon”

EURES-portál

 

További információ:

Európai Foglalkoztatási Napok

Drop’pin@EURES

Az Ön EURES-tanácsadója

Élet- és munkakörülmények az EURES-országokban

EURES állásadatbázis

Az EURES szolgáltatásai munkaadóknak

EURES rendezvénynaptár

Közelgő online események

Az EURES a Facebook-on

Az EURES a Twitter-en

Az EURES a LinkedIn-en

Témák
  • Külső EURES hírek
  • Sikertörténetek
  • Ifjúság
Kapcsolódó szakasz(ok)
Ágazat
  • Accomodation and food service activities
  • Activities of extraterritorial organisations and bodies
  • Activities of households as employers, undifferentiated goods- and services
  • Administrative and support service activities
  • Agriculture, forestry and fishing
  • Arts, entertainment and recreation
  • Construction
  • Education
  • Electricity, gas, steam and air conditioning supply
  • Financial and insurance activities
  • Human health and social work activities
  • Information and communication
  • Manufacturing
  • Mining and quarrying
  • Other service activities
  • Professional, scientific and technical activities
  • Public administration and defence; compulsory social security
  • Real estate activities
  • Transportation and storage
  • Water supply, sewerage, waste management and remediation activities
  • Wholesale and retail trade; repair of motor vehicles and motorcycles

Jogi nyilatkozat

A cikkek célja az EURES portál felhasználóinak tájékoztatása az aktuális témákról és trendekről, valamint viták és viták ösztönzése. Tartalmuk nem feltétlenül tükrözi az Európai Munkaügyi Hatóság (ELA) vagy az Európai Bizottság álláspontját. Ezenkívül az EURES és az ELA nem támogatja a fent említett harmadik felek webhelyeit.