Az esemény a svédországi EURES Állami foglalkoztatási szolgálata Kulturális média részlege és a Lengyel Filmintézet együttműködéséből jött létre azzal a közös céllal, hogy személyes kapcsolatot teremtsenek a svéd forgatókönyvírók és az új tehetségeket kereső lengyel producerek között.
A március 23-án Varsóban megrendezett esemény célja az volt, hogy hidat építsen a kreatív elmék és azok között, akik kibontakoztatásukhoz a megfelelő eszközökkel rendelkeznek.
A svéd foglalkoztatási kulturális szolgálat pályázatot hirdetett svéd forgatókönyvírók számára valamennyi játékfilm-műfajban, köztük a dráma, a bűnügyi, az ifjúsági és gyermekfilmek kategóriájában. A 60 ígéretes és tehetséges pályázóból 11 forgatókönyvírót választottak ki. A legjobbak ezután Lengyelországba utaztak, hogy ott részt vegyenek a Lengyel Filmintézet Kino Rejs nevű filmszínházában tartott eseményen, és találkozhassanak a meghívott lengyel producerekkel.
A forgatókönyvíróknak nyolc perc alatt kellett bemutatniuk forgatókönyvüket és ezzel felkelteniük a producerek érdeklődését, majd egy fogadás következett, ahol lehetőségük volt ismerkedni és szakmai kapcsolatokat kiépíteni.
Az eredmény várhatóan méltó folytatása lesz a Berlinben megrendezett korábbi forgatókönyvírói bemutatkozások sikersorozatának. A 2013 és 2016 között megrendezett korábbi négy esemény résztvevőinek visszajelzései azt mutatják, hogy a forgatókönyvírók 20 százalékának sikerült szerződést kötni egy-egy producerrel.
Ez figyelemreméltó eredmény egy olyan iparágban, ahova hírhedten nehéz betörni. A forgatókönyvírást sokan a legnehezebben „betörhető” kreatív műfajnak tartják, itt ugyanis – más írói stílusoktól eltérően – egyáltalán nincs lehetőség saját munka kiadására. A siker elsősorban attól függ, hogy a munka a megfelelő időpontban a megfelelő íróasztalon landol-e, de már az is szinte lehetetlen feladat, hogy valaki egyáltalán elolvassa azt.
Az EURES Svédország az ilyen rendezvényekkel ezeket az akadályokat szeretné leküzdeni. Célja, hogy a svéd írók számára egy hozzáférhetőbb platformot hozzon létre, hogy ott kapcsolatot teremthessenek a szakmabeliekkel, és munkát vállaljanak Európa-szerte.
A mostani esemény Lengyelországban már a második volt, de a közeljövőben több hasonló rendezvény is várható olyan európai városokban, mint Berlin vagy London. Ha szeretne értesülni az EURES Svédország Kulturális média osztálya által szervezett hasonló rendezvényekről, kövesse az EURES-hírportált.
Kapcsolódó linkek:
Az állami foglalkoztatási szolgálat Kulturális média részlege
További információk:
Az Ön EURES-tanácsadója
Élet- és munkakörülmények az EURES-országokban
EURES állásadatbázis
Az EURES szolgáltatásai munkaadóknak
EURES rendezvénynaptár
Közelgő online események
Az EURES a Facebookon
Az EURES a Twitteren
Az EURES a LinkedInen
Az EURES a Google+-on
Leírás
- Közzététel dátuma
- 2017. május 9.
- Szerzők
- Európai Munkaügyi Hatóság | A Foglalkoztatás, a Szociális Ügyek és a Társadalmi Befogadás Főigazgatósága
- Témák
- Üzlet / VállalkozásJavaslatok és tippekMunkanapok/eseményekMunkaerőpiaci hírek/mobilitási hírekHírek/jelentések/statisztikaToborzási trendekSikertörténetek
- Kapcsolódó szakasz(ok)
- Élet és munka
- Ágazat
- Accomodation and food service activitiesActivities of extraterritorial organisations and bodiesActivities of households as employers, undifferentiated goods- and servicesAdministrative and support service activitiesAgriculture, forestry and fishingArts, entertainment and recreationConstructionEducationElectricity, gas, steam and air conditioning supplyFinancial and insurance activitiesHuman health and social work activitiesInformation and communicationManufacturingMining and quarryingOther service activitiesProfessional, scientific and technical activitiesPublic administration and defence; compulsory social securityReal estate activitiesTransportation and storageWater supply, sewerage, waste management and remediation activitiesWholesale and retail trade; repair of motor vehicles and motorcycles