Ugrás a fő tartalomra
EURES (EURopean Employment Services)
Sajtócikk2017. december 13.Európai Munkaügyi Hatóság, A Foglalkoztatás, a Szociális Ügyek és a Társadalmi Befogadás Főigazgatósága

Legyen a saját főnöke: egyre népszerűbb az önfoglalkoztatás

Egyre többen szakítanak a hagyományos munkáltatói-munkavállalói kapcsolattal azért, hogy vállalkozóként több különböző megbízónak dolgozzanak.

Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat új jelentése szerint 2016-ban az EU-ban 30,6 millió, 15 és 64 év közötti ember volt önálló vállalkozó, a motorkerékpár-szereléstől az erdőgazdálkodásig, a legkülönfélébb munkaterületeken.

2016-ban az önálló vállalkozók száma a teljes foglalkoztatás 14%-ára rúgott ebben a blokkban. Ez enyhe emelkedést jelent 2015 elejétől számítva, amikor ez a szám 30,3 millió volt. Ugyanebben az időszakban a 25 év alattiak körében is emelkedés figyelhető meg, 77 300-ról 90 000-re.

2016-ban háromból két önálló vállalkozó férfi volt (67%), több, mint fele (55%) 45 éves vagy idősebb, körülbelül egyharmada (35%) rendelkezett felsőfokú végzettséggel, és tízből hét volt (71%) önfoglalkoztató cégtulajdonos, vagyis más alkalmazottja nem volt.

Az önfoglalkoztatás aránya Görögországban a legnagyobb, ahol majdnem minden harmadik ember dolgozik a saját főnökeként. Olaszországban minden ötödik ember (21%), Lengyelországban pedig 18% önfoglalkoztató. Azon tagállamok közül, ahol az önfoglalkoztatás kevésbé népszerű, az Eurostat adatai szerint Dániában a legalacsonyabb, 8% ez a népszerűség, míg Németországban, Észtországban, Luxemburgban és Svédországban egyaránt 9% ez az arány. Az uniós átlag 14%.

A ágazati adatokat tekintve a nagy- és kiskereskedelem, valamint a gépjárműszerelés területén 4,8 millió ember, vagyis az EU-ban 2016-ban önálló vállalkozók 16%-a dolgozik önfoglalkoztatóként. A következő legnépszerűbb ágazat a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás és halászat volt 4,4 millió emberrel, ami 14%-ot jelent, míg az építőipar (3,9 millió, 13%) és a szakértői, tudományos és műszaki tevékenységek (3,7 millió, 12%) szintén népszerűek voltak a szabadúszók körében.

Egyes országokban az EURES segítséget nyújthat abban, hogy az önálló vállalkozók az EU bármely országából kapcsolatba kerülhessenek azokkal a munkaadókkal, akiknek különféle készségekre és tehetségekre van szükségük! Hanna-Maria, aki szabadúszó operaénekes a dél-svédországi Malmöből, ezt személyesen tapasztalta meg. Amikor úgy határozott, hogy új kihívásokat keres, rögtön a helyi EURES tanácsadó segítségét kérte, aki a Nemzetközi Munkaerőközvetítési Hivatalon (ZAV) keresztül egyeztetett egy hamburgi meghallgatást. Azóta sem bánta meg.

„Az EURES-szel kapcsolatos tapasztalataim nagyon pozitívak. Beszéltem kollégákkal is, akik szintén szabadúszó operaénekesek és jó tapasztalatokat szereztek az EURES-szel. Nagyon szeretnék németországi lehetőséget találni. Ott sokkal több az operaház, mint Svédországban, vagy sok más európai országban”.

Hanna-Maria három évig tanult németül, így egy kicsit már beszéli a nyelvet, és biztosan gyorsan fejlődne, ha odaköltözne. Annyi bizonyos, hogy énekelni már tud németül és rendkívül örül a helyi és ágazati szakértői segítségnek, amelyben önálló vállalkozóként részesül.

 

Kapcsolódó linkek:

Taking a look at self-employed in the EU – Eurostat Report

önálló vállalkozó

 

További információk:

Európai Foglalkoztatási Napok

Drop’pin@EURES

Az Ön EURES-tanácsadója

Élet- és munkakörülmények az EURES-országokban

EURES állásadatbázis

Az EURES szolgáltatásai munkaadóknak

EURES rendezvénynaptár

Közelgő online események

Az EURES a Facebook-on

Az EURES a Twitter-en

Az EURES a LinkedIn-en

Az EURES a Google+-on

Témák
Üzlet / VállalkozásMunkaerőpiaci hírek/mobilitási hírekHírek/jelentések/statisztikaIfjúság
Kapcsolódó szakasz(ok)
Élet és munka
Ágazat
Accomodation and food service activitiesActivities of extraterritorial organisations and bodiesActivities of households as employers, undifferentiated goods- and servicesAdministrative and support service activitiesAgriculture, forestry and fishingArts, entertainment and recreationConstructionEducationElectricity, gas, steam and air conditioning supplyFinancial and insurance activitiesHuman health and social work activitiesInformation and communicationManufacturingMining and quarryingOther service activitiesProfessional, scientific and technical activitiesPublic administration and defence; compulsory social securityReal estate activitiesTransportation and storageWater supply, sewerage, waste management and remediation activitiesWholesale and retail trade; repair of motor vehicles and motorcycles

Jogi nyilatkozat

A cikkek célja az EURES portál felhasználóinak tájékoztatása az aktuális témákról és trendekről, valamint viták és viták ösztönzése. Tartalmuk nem feltétlenül tükrözi az Európai Munkaügyi Hatóság (ELA) vagy az Európai Bizottság álláspontját. Ezenkívül az EURES és az ELA nem támogatja a fent említett harmadik felek webhelyeit.